Családi Túlélőteszt: 2 hónapig fillérekből

54. nap: napi összefoglaló, csirke nyárs másképp és zsebpénz

csirke_nyársHa emlékeztek, akkor a múlt héten készítettem, egy hasonló nyársat, ami annyira finom lett, hogy a lányok is kérdezték, mikor lesz legközelebb. Hogy ne legyen két egyforma vacsora, amit ugye célul tűztem ki, egy kis ráncfelvarráson esett át. Ezúttal a csirkén és a paradicsomon túl, került a nyársra cukkini és gomba is. Köretnek pedig ropogós tepsis krumpli készült.

Én a burgonyát úgy készítem, hogy sütés előtt egy nagy tálban néhány kanál olajjal és sóval összekeverem, és csak ennyi zsiradékkal sütöm meg. Előnye egyenletesen oszlik el, és gyönyörűen megpirul, mert a sült darabokra mindenki vadászni szokott a tepsiben. A nyár összetevőivel ugyan ezt teszem és utána húzom fel a nyársra, a rozmaring ágakat pedig egyszerűen a nyársak tetejére teszem.

Konyhapénzre nem költöttem a tegnapi napon.

Fruzsinak viszont tollbetétre volt szüksége, így azt 400 Ft-ért vettünk, a radírozható tintásat. Vettem még két töltőceruzát egyet Boginak egyet pedig nekem, ezt nem terveztem de darabját 200 Ft-ért láttam, egy próbát megér, hogy mennyire bírják, majd a strapát, ránézésre igen. Összesen: 800 Ft-ot költöttem.

Fruzsi még a hét végén a nagymamájától kapott pénzt egy táskára, egy monster high-os válltáska lett belőle, szerencséje is volt, mert 30%-os akció volt a táskákra. Saját pénzből 4.500 Ft-ot költött. Ami a saját pénzük abba soha nem szólok bele, hogy mit vegyen, a véleményem elmondom, de bele nem szólok, a végső döntéseket szabadon hozhatják meg. Miért hagyom esetleg kicsiben hibázni, hogy a saját hibájából tanuljon már a felnőtt korára.

Zsebpénzről több alkalommal is írtam, feltétlenül olvasd el ezeket, ha van gyereked!

Zsebpénz, mint tanítóeszköz

Egy majálisi önvédelmi trükk

Zsebpénz, ahogy én csinálom

Nevelj vállalkozó gyereket

 

Rezsi:

Vízóra állása: 560,548; fogyasztás: 0,215 köbméter – egy köbméter víz, csatornadíjjal együtt 595 Ft, így 128 Ft-ot költöttünk vízre.

Gázóra állása: 5825;74 fogyasztás: 0,36 köbméter – egy köbméter gáz ára 97 Ft, így 35 Ft-ot ment el rá.

Villanyóra állása: 7544 kWh; fogyasztás: 5 kWh – egy kWh 41 Ft, így 205 Ft ment el áramra.

Rezsi összesen: 368 Ft.

Konyhapénz: 0 Ft

Irodaszer: 800 Ft

Összesen:  1.168 Ft

17.094 Ft, a maradék 5 napra, napi: 3.418 Ft.

Gyerekekre szánt pénz: 10.241 Ft.

Konyhapénzből maradt 740 Ft 5 napra vetítve: 148 Ft/nap.

Kérlek szavazz rám, és minden olyan vállalkozásra, amit ötletesnek, példaértékűnek tartasz.

A célom, hogy a döntőbe bekerüljek. Köszönöm, hogy támogatsz!

Itt tudsz szavazni!

Év_anyavállalata

//

//

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!