Reggeli, müzli joghurttal, pirítós és parizeres uborkás szendvics, ki-ki ízlése és kedve szerint.
Fruzsinak, ma ebédet fizettem a következő hónapra. 11.515 Ft.
Ebéd: lányok iskolában, én tegnapi maradékot ettem.
Uzsonna: a karfiol torzsája, az a rész, ahonnan a virágokat levágom, teljesen olyan íze van, mint a karalábénak. Kóstold meg egyszer, Fruzsi pillanatok alatt eltüntette.
Vacsora: tegnap a kiló darált húsból, amit még a piacon vettem elkészítettem, a ragú részét. Ma a karfiolt és rizst főztem hozzá és egy öntetet készítettem hozzá főzőtejszínből (még múlt hétről maradt, a teszt miatt, nem akartam kidobni így felhasználtam) és 2 db tojásból, a tetejére sajtot reszeltem. Egy réteg karfiol alulra, majd az összekevert “rizses hús”, tetejére még egy sor karfiol, rá az öntet és végül sajtot reszeltem rá. Amikor kész lett Fruzsi csak annyit mondott: nyami, azt hiszem ez mindent elárul.
Holnapra korcsolyázást tervezünk, így a holnapi egytál levest is elkészítettem, holnap majd leírom, az alapanyagokat is.
Boltban ma sem voltam, viszont elkezdtem készülni a következő hónapra, amikor a meglévő dolgokból nem fogok semmit felhasználni, írom, hogy milyen alapvető anyagot használok fel nap, mint nap.
//
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: